Xavier Durand, a Coface vezérigazgatója a Le Revenu lapnak adott interjújában osztja meg gondolatait a kockázatkezelésről, a jelenlegi gazdasági kihívásokról, valamint az adatok és az innováció helyéről és szerepéről a kockázatelemzés és a megelőzés terén.
Ön megélte a 2008-as pénzügyi válságot, majd a fukusimai katasztrófát Japánban (2011), a Covid-válságot, és az azt követő időszakban írta meg a „Merjünk kockázatot vállalni/Daring to take risks”1 című könyvét. Milyen tanulságokat vont le mindezekből?
Xavier Durand: Mindannyian érzékeljük a veszélyforrásokat. De nagyon nehéz megjósolni a válságokat, mert a történések többtényezősek. Két-három évre előre tekinteni kevésbé lényeges, mint tudni, hogyan kell kezelni a következő három-hat hónapban bekövetkező eseményeket.
2008-ban, a nagy pénzügyi válság idején a kormányok a morális kockázat miatt haboztak beavatkozni egy bank megmentése érdekében. Engedték, hogy a Lehmann Brothers csődbe menjen. Amikor viszont megjelent a Covid, mindent megtettek, ami szükséges volt. Azonban ez bumeránghatással járt, mert monetáris és fiskális politikájuk lehetővé tette a zombi cégek túlélését. Most a természet visszaköveteli a jogait. A legtöbb fejlett gazdaságban a kormányok visszavonják támogatási intézkedéseiket, ezáltal a vállalati csődök általánossá válnak. Az európai kormányok már nem engedhetik meg maguknak, hogy expanzív költségvetési politikát folytassanak.
A jelenlegi költségvetési egyensúlytalanságok eladósodottsághoz és instabilitáshoz vezetnek. Ügyfeleink tudatában vannak ennek, és egyre több új ügyféllel találkozunk, akik szeretnék megvédeni vállalatukat.
Az egyedüli hitelbiztosító, amely valamennyi országból egyetlen adatbázisban tudja összegyűjteni az információkat
Hogyan sikerül biztosítani a vállalkozásokat egy olyan időszakban, amikor a kockázatok egyre fokozódnak?
Xavier Durand: Az üzleti modellünk kevésbé az előrejelzési, mint inkább az irányítási képességünkön alapul. Képesek vagyunk előre látni, hogy világjárvány lesz, de ez nem nyújt segítséget abban, hogy naponta 13 000 hiteldöntést hozzunk 200 országban, 5 millió vállalatot érintően. Minden ország és minden eset más és más. Megjelentetünk egy globális ország- és szektorkockázati térképet, de ez nem árulja el, hogy mi fog történni egy adott cég tekintetében. Egy makrogazdasági jelenség hatása egy vállalatra teljesen eltérő lehet attól függően, hogy hol helyezkedik el az értékláncban.
Az egyetlen olyan hitelbiztosító vagyunk, amely képes a valamennyi országból származó információt egy adatbázisban összefogni. Mind a 100 000 ügyfelünkkel szoros kapcsolatban állunk. Régebben öt napba telt egy hiteldöntés meghozatala. Ezt az időt fél napra csökkentettük, jóval nagyobb pontossággal és gyorsasággal. Ma már a döntések 60%-át - a legkisebb, leginkább ismétlődő döntéseket - automatikusan hozzuk meg. A világszinten benyújtott hitelbiztosítási ügyek közel mindegyikét elemezzük, a hozzáadott értékünk lényege pedig maga az adat. Évente több tízmilliót fektetünk be új technológiákba. Négy év alatt 500 szakértőt alkalmaztunk az információs tevékenységi területünkön, ami az összlétszámunk egy tizedét jelenti. Ezek a beruházások teljes mértékben megtérülnek e szolgáltatásunk értékesítésének növekedésével. Már több mint 15 000 ügyfelet sikerült megnyernünk, akik kifejezetten az adatszolgáltatásunk minősége miatt fordulnak hozzánk. Ez egy gyorsan növekvő piac.
A hitelbiztosítási piacot egy rendkívül erős verseny jellemzi. A biztosított értékesítések egytized százalékában számlázunk, és az árak közel tíz éve folyamatosan csökkennek. Valójában a technológia révén elért valamennyi hatékonyságnövekedésünket az ügyfeleknek adtuk tovább.
Mennyire tudnak nemet mondani?
Xavier Durand: A mi feladatunk az, hogy segítsük a vállalatokat a megfelelő kereskedelmi döntések meghozatalában és a nemfizetés elkerülésében, amely a vállalkozások csődjének egyik fő oka. A mi munkánk az is, hogy tudjuk, hogyan mondjunk nemet, ha úgy véljük, hogy a kockázat túl nagy.
Számol-e a recesszió veszélyével, és kell-e arra készülnünk, hogy a növekedés üteme tovább lassul, különösen az infláció csökkenése miatt?
Xavier Durand: Inkább lassulásra, mint recesszióra számítunk. A forgalom százalékos arányában számítjuk díjunkat. Ha az infláció felpörög, az beépített növekedés számunkra. Ha csökken, az visszaesést eredményez. Ez a csökkenés tavaly év vége óta érzékelhető. De ez pusztán nominális hatás a könyvelésünkben.
Ami fontos, az az ügyfélbázisunk stabilitása. A megtartási arányunk pedig továbbra is nagyon magas, mintegy 93%-os. Árbevételünk tehát a gazdasággal összhangban alakul, új üzletekkel bővülve.
Mennyire fenntartható, hogy nyereségük 80%-át szétosztják?
Xavier Durand: Az SBF 120 index egyik legmagasabb hozamával rendelkezünk. Ha összeadjuk a részvényárfolyamunk alakulását, akkor ez évente mintegy 17%-ot jelent, amióta kilenc évvel ezelőtt átvettem a céget.
A kifizetések aránya nem akadályozott meg bennünket abban, hogy javítsuk hitelképességünket, amely jelenleg a céltartományunk felett van.
A viszontbiztosításra is támaszkodunk. A fő irányelvünk az, hogy egy nagyobb káresemény nem kerülhet a saját tőkénk 3%-ánál többe. Forgalmunk negyedét engedjük át viszontbiztosítóknak, a kockázatok háromnegyed részét pedig magunknál tartjuk.
Az egyetlen értéktőzsdén jegyzett hitelbiztosító
Van értelme a besorolás fenntartásának? Átveheti az Arch Capital az irányítást?
Xavier Durand: Ezt a kérdést az Arch Capital felé lenne érdemes feltenni. Az Arch Capital megjelenése (2020-ban a részvények 29,9%-ával és négy igazgatótanácsi hellyel) nem változtatta meg a stratégiánkat. Ez egy biztosítási, viszontbiztosítási és jelzáloghitel-csoport. Azóta, hogy részesedést szerzett, pénzügyi partnerként jár el.
Mi vagyunk az egyetlen tőzsdén jegyzett hitelbiztosító. Szakterületünk a hitelkockázatok kezelése, és azon dolgozunk, hogy tovább bővítsük szolgáltatási palettánkat a tájékoztatástól a biztosításon át a követelésbehajtásig. Ehhez folyamatos innovációra van szükség. Ez a megkülönböztethetőség valódi szempontja, és az új Power the Core stratégiai tervünk egyik pillére.
Amikor a Coface-hoz érkeztem, voltak értékalapú befektetőink, majd a magas osztalékot keresőket is magunkhoz vonzottuk. Most már azokat is elkezdtük megszólítani, akik a növekedési részvényeket részesítik előnyben, és érdeklődnek a technológia iránt.
Aline Fauvarque interjúja a Le Revenu számára - 2024. november
1- Oser le risque : Le management dans un monde incertain. 112p. Edition Hermann. Janvier 2021.